Bölcsődénk
Alapítványunk
Föld napja Nyárlőrincen
Föld napja alkalmából a nyárlőrinci óvodába kaptak meghívást a nagycsoportosaink. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, de így is egy szép délelőttöt tölthettünk el. A gyerekek nagyon várták, busszal mentünk Nyárlőrincre. A kinti állomásokat bevitték az óvoda épületébe, illetve a teraszok alá. Hét állomás volt: szelektíven válogattunk szemetet, az év madaráról hallgatunk előadást, mocsáron jártunk, hagymát ültettünk, amit a gyerekek haza is vihettek, mezőgazdasági gépeket láttunk, vadon élő állatokkal ismerkedhettünk meg. Megtekintettük azt a kiállítást, amelyet előre meghirdettek. Témája: Hogyan védjük meg a zöldküllőt? Minden csoport beküldte legszebb alkotását. Az összes állomást végig jártuk, a gyerekek kedvence az volt, amikor a mezőgazdasági gépekbe beülhettek. Mindenki kapott egy kis hűtőmágnest ajándékba, amelynek nagyon örültek. Köszönjük a lehetőséget, amellyel színesebbé tették ennek a zöld jeles napnak a megünneplését!
Sebestyén Andrea
Mazsolás óvó néni
Állatbarát óvoda
Az "Állatvédelem gyerekeknek" szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával pályázatot hirdetett óvodák számára az "Állatbarát Óvoda" és az "Év Állatvédő Óvodája 2022" címekért. Mi, a Természetismereti munkaközösség tagjai úgy gondoltuk, hogy óvodánkban sokat foglalkozunk az állatokkal, óvjuk, védjük a természetet, és a gyermekeket is a természet szeretetére, megóvására neveljük, ezért Táborosiné Torma Mónika kolléganőmmel márciusban megírtuk a pályázatot. Nagyon sok kritériumnak kell megfelelnünk, a feltett kérdésekre válaszoltunk, sőt nagyon sokat fényképekkel is tudtunk bizonyítani. Öt szülőtől kértek támogatói nyilatkozatot, mi olyan szerencsések voltunk, hogy 7 kedves édesanyától, édesapától is kaptunk ilyen nyilatkozatokat. Ezúton is köszönjük nekik!
Nagyon várjuk már pályázatunk értékelését, az eredményt, és bízunk abban, hogy az Örökös Zöld Óvoda és a Madárbarát Óvoda címek után az Állatbarát Óvoda címmel is büszkélkedhetünk majd!
„Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.”(James Herriot)
Gyuricsánné Pleva Éva
A Természetismereti munkaközösség vezetője
Élménypedagógia, azaz az Így tedd rá program, a módszertani ötletek tárháza
A népi játékok, az énekes, dalos játékok az óvodai élet mindennapjainak fontos részei. A gyerekek természetüktől fogva szeretnek játszani, és ezt a vágyukat leginkább az óvodában tudjuk kiteljesíteni! Itt van lehetőség társakat találni a fogócskákhoz, párt keresni a dalos játékokban, kapuzni, vonulni, egyszerű táncmozdulatokat elsajátítani. Mindezek a készségek még könnyebben fejlődnek Balatoni Kata táncos módszertanának ismeretében, melyet egy újabb, harminc órás képzésen sajátíthatunk el Budapesten, május közepén. Az alapképzés, és a rá épülő mesterképzések lehetőséget adnak ahhoz, hogy a „tulipános programot” beépítsük az óvodai nevelésbe, örömet okozva ezzel nemcsak a tehetségműhely gyermektáncosainak, hanem a csoportokba járó gyerekeknek is, akik a nyári élet néptáncos hetén részesei lehetnek az énekes népi játékok csodáinak! A program elsajátításával egy olyan komplex tudástárnak kerülünk birtokába, amely nemcsak a táncos készségek megalapozásához, hanem a teljes személyiség fejlesztéséhez nyújtanak lehetőséget az ugróiskolák, gumik, babzsákok, kötelek fejlesztő hatásainak kiaknázásával. Olyan szeretettel adjuk át tudásunkat a kis óvodásoknak, amilyen örömet okoznak számunkra is ezek a képzések!
Erdősné Ladányi Boglárka és Barta-Bencsik Anita
óvodapedagógusok
Nyílt műhelymunka az "OKOSKA" logikai-matematikai tehetségműhelyben
2022. 04. 12-én 13 órakor az új óvoda épületében, az OKOSKUCKÓban nyílt műhelymunkára vártuk az éritett gyermekek szüleit, családtagjait. A műhelymunkán 7 gyermek vett részt és 6 édesanya tekintett bele az itt folyó munkába. Ezen a napon kiemelt képességfejlesztési területek voltak a 11 matematikai tartalmú játéknál: számjegyolvasás, páros-páratlan differenciálása, egyjegyű-kétjegyű számok felismerése, számszomszédok, szöveges feladatok előkészítése.
{gallery}okoskanyilt{/gallery}
Bővebben: Nyílt műhelymunka az "OKOSKA" logikai-matematikai tehetségműhelyben