Bölcsődénk
Alapítványunk
Okoska zárófoglalkozások
NYÍLT ZÁRÓ MŰHELYMUNKA AZ „OKOSKA” LOGIKAI-MATEMATIKAI TEHETSÉGMŰHELYBEN, A RÉGI ÉS AZ ÚJ ÓVODA ÉPÜLETÉBEN
Május 17-én valósult meg nyílt záró műhelymunkánk a régi óvoda épületében, míg 24-én az új óvodában. A műhelymunka tervezésénél fontos szempont volt számomra, hogy a kedves szülők, vendégek képet kapjanak a tehetségműhelyben folyó munkáról. Az egy óra alatt tapasztalható volt a fokozatosság, egyéni bánásmód, differenciálás, egyéni szükségletek kielégítése, kiemelkedő matematikai képességek megjelenése, kreativitás fejlesztése.
{gallery}okoskanyiltz{/gallery}
Nyitva van az ovikapu!
OVI VAKÁCIÓ programunk keretében minden héten, csütörtökön 9-11.30 óra között nyitott óvodai napokat szervezünk az új óvodában,
melyre szeretettel várjuk azokat a kisgyerekeket, szüleiket és gondozónőiket, akik ősszel óvodások lesznek.
Tanító nénik és óvodapedagógusaink szakmai tapasztalatcseréje
Minden évben, hagyományosan, egy délután összeül óvodánk vezetője, Aszódiné Magyar Beáta és óvodapedagógusai, illetve a leendő 1. osztályos tanító nénik egy szakmai konzultációra. A nemrégen tartott értekezleten, Olajos István intézményvezető mellett, Dr. Egeresiné Szűrszabó Anikó intézményvezető-helyettes is részt vett. Megtudtuk, hogy a következő tanévben induló három, 1. osztály osztályfőnökei lesznek: Dr. Varga Sándorné Réka, Kiss Ilona, Kakó Andrea és Tóthné Varga Andrea. Nagyon sok hasznos ismeretet kaptunk és adtunk a nagycsoportos gyermekek iskolába lépésének megkönnyítésére.
Köszönjük szépen, hogy létrejöhetett ez a szakmai ismeretátadás!
Kerekes Maja
óvodapedagógus
Tanfelügyeleti ellenőrzés az intézményünkben
Óvodánkban vezetői tanfelügyeleti ellenőrzésre került sor.
A 20/2012. (VIII. 30) EMMI rendelet szerint a vezető ellenőrzésének célja „az intézményvezető pedagógiai és vezetői készségeinek fejlesztése az intézményvezető munkájának általános pedagógiai és vezetéselméleti szempontok, továbbá az intézményvezető saját céljaihoz képest elért eredményei alapján.”