2022. március 18.-a örömteli nap volt számunkra, hiszen ezen a napon került megrendezésre a megújult bölcsődei játszókert átadása. Az ünnepségen Aszódiné Magyar Beáta intézményvezető mondott köszöntőt és köszönetet minden kedves támogatónknak, valamint a Szülői Szervezet lelkiismeretes munkáját végző tagoknak. Fehér István alpolgármester Úr elmondta, hogy boldogsággal tölti el a képviselőtestületet, hogy az Önkormányzat is hozzájárulhatott, ahhoz, hogy a helyi kis bölcsődéseknek biztonságos, korszerű játékkészlettel rendelkező bölcsődei kertben biztosítható az udvari játékélmény. Hankovszky Krisztina a Szülői Munkaközösség elnöke a támogatók számára a bölcsődések közreműködésével készült emléklapot nyújtott át, majd köszönetünk kifejezéseképpen a bölcsőde teraszán egy kis zsúrra invitáltuk vendégeinket. A gyermekek nagy örömmel használják az új mászókákat, játszóházakat, libikókákat, csúszdás mászókákat, motorokat, futóbicikliket, valamint a lábbal hajtós autókat. Nagy kincs a bölcsikések számára a zenélő kastély, valamint a nagyméretű vár. A nyári élet alatt egy trambulin is hozzájárul a kisgyermekek mozgásigényének kielégítéséhez. A játékkészletet úgy válogattuk össze, hogy a legkisebbektől egészen az óvodába készülő korosztályig kiszolgálja a gyermekek mozgásigényét. Hálásak vagyunk és örülünk, hogy szép, esztétikus környezetben, biztonságos és fejlesztő játékokkal gazdagodhatott bölcsődénk.
Szabó Andrásné
Bölcsődei szakmai vezető

A Katica csoportban február 25-én tartottuk meg a farsangi ünnepséget. Az előtte lévő napokban már elkezdtük a hangolódást farsangi zenékkel és a csoport dekorálásával. A gyermekek farsang napján már jelmezben érkeztek, ami nagy örömet jelentett számukra. Ezen a napon nem maradhatott ki a farsangi fánk sem, amit mindenki szívesen fogyasztott.
Bálint Tímea
kisgyermeknevelő

Február hónapban megérkeztek még a várva várt játékok a bölcsibe, így minden játék a kertben a helyére került. A gyerekek nagy örömmel vették birtokba az új nagymozgásos eszközöket. A lányok és a fiúk is egyaránt találnak maguknak játékot. A libikóka, csúszdás és hernyó játékok is nagy örömet okoznak, a legnagyobb boldogság a lányok számára a zenélő nagyméretű kastély, a fiúk számára pedig igazi kincs a tankolóállomás és a vár. A betonos részen a nagyméretű motorok és bobocarok is mindig használatban vannak. Frédi-Béni autókkal is gazdagott intézményünk, amelyeket egyenlőre a csoportszobákban használunk és mindig nagy sikongatással, ujjongással örülnek a gyerekek, amikor a kisgyermeknevelők a csoportszobába viszik a kisautókat. Minden gyermek más és más, minden gyermek egy önálló személyiség. A mozgásos játékok során a gyermekek átélhetik, hogy bárki lehet eredményes és a közösség hasznos tagja. Köszönjük támogatóinknak, hogy bölcsődénkben igazán nagy lehetőségük van a gyermekeknek az aktív mozgáshoz!
Szabó Andrásné
szakmai vezető

A farsang vidám ünnepe a lakiteleki bölcsődében is jellegzetes nap. A télűző vigasság népszokásaival ismerkedünk. Sok zenével, tánccal és az ilyenkor elmaradhatatlan farsangi fánkkal ünneplünk. Jó kedvvel öltjük magunkra mi, kisgyermeknevelők a színes jelmezeinket és termeszétesen a kisgyermekek is önfeledten ünnepelnek egyedi jelmezeikben. Ezen a napon igazi mesevilággá varázsolódnak át a bölcsődei csoportszobák. A farsangot idén február 25-én tartjuk, amelyre már izgatottan készülünk.

Mint minden évben, idén is izgatottan várták a gyerekek a karácsonyt. Az ünnep előtt már hetekkel elkezdtük a készülődést és a ráhangolódást. Sokat beszélgettünk karácsonyi, ünnepi dalokat énekeltünk a gyerekekkel. Az adventi várakozás idején minden héten mi is meggyújtottunk egy gyertyát a csoport adventi koszorúján. Sütöttünk mézeskalácsot és meglepetésként közösen ajándékot készítettünk a szülőknek. Az ünnepséget december 17-én tartottuk. A gyerekeket már reggel várta a feldíszített fenyőfa, melyet csillogó szemekkel csodáltak. Később pedig a karácsonyi angyalkák a fa alá varázsolták a sok-sok ajándékot, melyeket nagy örömmel és izgatottan bontogattak ki a gyerekek. Köszönjük a Szülői Szervezet lelkiismeretes munkáját, valamint, hogy támogatásukkal örömet szerezhettünk a kis lurkóknak. Köszönjük még Gál Martin szüleinek a fenyőfa felajánlását és Hajdú Boglárka szüleinek a ropogtatnivalót.
Varga Ildikó
kisgyermeknevelő