Az OVI-VAKÁCIÓ keretein belül tartalmas nyári programsorozat várja a gyermekeket.

Július 20 – 24-ig az új óvodában „Ha végre itt a nyár” címmel zajlott a pancsolós hét. Míg a régi óvodában az előző héthez hasonlóan folytatódott a kézműves hét: „Zümmögő rovarok” címmel.

 

A gyermekek nagy örömére következett az a hét, ahol vízi pisztolyozni, pancsolni, horgászni, vízzel játszani lehetett. A székhelyünkön, vagyis az új óvodában a gyermekek ismereteket szereztek a víz felhasználásáról, hasznáról, ismerkedtek a vízben és a víz mellett élő állatokkal. Kihasználták a vízzel való játékok sokféle lehetőségét: vízi kugliztak, medencéből horgásztak, szivacsot halásztak, vagy hajót úsztattak. Lehetőségük volt a homokozást kedvelőknek saralásra, homokvár építésére, vagy éppen kincs vadászatra, kavics mosásra. Természetesen a vízzel kapcsolatos kézimunka tevékenység sem maradhatott el, készültek esőbotok-szalagos botok, melyekkel azután táncolni lehetett az ovisok által kedvelt nyári zenékre, dalokra. Színes rajzok, színezők készültek vízi állatokról, halakról. Kavicsfestés folyt, ill. medúzák, vízi siklók születtek a gyermekek keze ügyessége eredményeként. A kialakult vírus helyzet miatt a strandolás elmaradt, de ezt igazán nem is hiányolták a gyerekek, a sok színes tevékenység következtében.

A telephelyünkön, vagyis a régi óvodában a „zümmögő rovarokról” szólt ez a hét. Az óvodások a nyári mező élővilágával ismerkedtek és az év vadvirágával: a nemes májvirággal. Bogarakról, rovarokról bővíthették tudásukat, miközben észre sem vették, hogy környezettudatos magatartásuk is alakul. Katicákról, méhekről, virágos kertekről énekeltek és hallgattak zenét, miközben méhecske és katica ujjbábokat készítettek. Emellett újra hasznosítva a sajtos dobozokat, gyönyörű kis virágos kertek alakultak belőle. De a WC papír gurigák is újra hasznosultak, mint repülő méhek. Az elkészült méhecskéket lehetett röptetni a virágos kertekben, melyekbe készültek napraforgók is krepp-papírból. Kedvelt mozgásos versenyjáték volt a „méhek versengése”, ahol megválasztották a legfürgébb méhkirálynőt és a méhkirályt, majd a játék minden résztvevője finom mézes puszedlit kóstolhatott A gyermekek ellátogattak a könyvtárba is, ahol kis filmen megnézhették hogyan készül a méz, majd kézügyességüket fejlesztve katicát, méhet készíthettek színezéssel és krepp-papír sodrással. Köszönjük Szabó Istvánné Juditnak, a könyvtár vezetőjének, hogy a témaheteink megvalósításához könyvekkel, mesékkel, kis filmekkel készülve, kreatív tevékenységeket is biztosít számunkra.

Úgy gondolom ismét sikerült gazdagabbá és élménytelibbé tenni az óvodás gyermekek számára a nyári óvoda mindennapjait, melyek tovább folytatódnak.

Aszódiné Magyar Beáta

intézményvezető