RENDELKEZZEN ADÓJA 1%-ÁRÓL!

Óvodánk alapítványa a Lakiteleki Óvodáért Alapítvány mindenkinek megköszöni, hogy az elmúlt évben személyi jövedelem adója 1%-ának felajánlásával, vagy a számlára történt befizetéssel segítette az óvodás gyermekek nevelési feltételeinek fejlesztését.
2017-ben a felajánlott 1%-ok összege 370.201.- Ft volt.

Kérjük mindazokat, akik a múltban vagy a jelenben kötődnek óvodánkhoz, személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával vagy az alapítvány számlájára befizetett összeggel továbbra is támogassák alapítványunkat, óvodánkat!


2017-ben legfőbb törekvésünk az volt, hogy az óvodai játékok tárát bővítsük, az óvodai programok megvalósítását támogassuk és jelentősen hozzájáruljunk az óvoda udvar fejlesztéséhez. Így került sor az őszi és a karácsonyi játékvásárlásra, támogattuk a Nagy családi sorversenyt, az OVIVAKÁCIÓ témaheteit, a gyermekfesztivált, a születésfa ültetést, az Őszköszöntő programjait, a Luca napi táncházat, egy fő pedagógus továbbképzését, a Szülők iskolája programban az előadó díját és a szülők ajándékozását, az Okoska logikai matematika tehetségműhely munkáját, az óvodai dolgozók tanulmányútját.

2017-ben kettő sikeres pályázatunk volt.

Pályázatot nyújtottunk be a Mercédesz- Benz kecskeméti gyárához. A pályázaton elnyert összegből öltözőszekrényeket, udvari játszó eszközöket és játékokat vásároltunk. A Mercédesz- Benz pénzügyi részlege betonozással bővítette a közlekedési játszóudvart, kapáltak, gereblyézek, söprögettek, felásták a homokozókat.

Autizmus-specifikus nevelés és oktatás támogatása VI. pályázat keretében pedagógusok továbbképzését, autizmussal élő gyermek számára speciális eszközöket és mentorprogram megvalósítását tudjuk támogatni.

2018-ben továbbra is keressük a pályázati lehetőségeket. Aki mer, az nyer címmel pályázatot nyújtottunk be az alapítványunk működésének támogatására. Jelenleg az alapítványi programokra kiírt pályázaton dolgozunk.  A befizetett támogatásokból folytatni szeretnénk az óvodai játszó udvar fejlesztését, korszerűsítését, úgy hogy az minden tekintetben megfeleljen az új biztonsági szabványoknak, ugyanakkor sokoldalúan fejlessze a gyerekek testi képességeit és sok-sok örömet szerezzenek azzal, hogy szépek, esztétikusak. Támogatni szeretnénk az óvoda programjait és saját programok szervezésére is készülünk.

Kedves Szülők!

Önökhöz külön kérésünk, hogy segítsék ismertté tenni az alapítvány adószámát. Úgy hallottuk, sokan nem tudják, kinek ajánlják fel az 1%-ot vagy nem is törődnek vele. Az adót így is, úgy is be kell fizetni, természetesen se többet, se kevesebbet. Miért ne ajánlják fel olyan nemes célra, mint a lakiteleki gyerekek óvodai nevelésének segítésére, egy korszerű falusi óvoda támogatására. Kérjük, adják át az alapítvány adószámát munkatársaiknak, rokonaiknak, szomszédoknak.


ADÓSZÁMUNK:                18341618–1-03
SZÁMLASZÁMUNK:       52000018-13100052

Tisztelettel várjuk támogatásukat és a 2015 évi személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlását.

Köszönjük!

                                                           Kakóné Gál Andrea                                                               Sütő Lászlóné

                                                             kuratórium elnöke                                                                intézményvezető

      

 

tehetsegprogram

tamogataskezelo

emberieroforras1